„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kendermagos tyúk. Tavasszal, amikor a fészkében már legalább tizenöt tojást megtartott, ráébredt arra, hogy kikelti a tojásokat. Ettől kezdve a baromfiudvarban, mindenki kotlóstyúknak hívta. Történt valahogy egy véletlen eset, a tojások közé került egy kacsatojás is. A kotlóstyúk annak rendje módja szerint minden tojást büszkén kiköltött, és felnevelte a kiscsirkéket. Még a kacsatojásból kikelt nemzetiségi csirkét is, aki napról napra kitűnt az eltérő kinézetévvel és szokásaival, aki voltaképp kacsa volt. Aztán a nyár végére a nemzetiségi kiscsirke észrevette magán, hogy nem hasonlít a többi csirkére, másként viselkedik, másnak szokott örülni. Ekkor döbbent rá, hogy ő igazán nem is csirke. Úgy döntött, hogy a baromfiudvar attól a naptól fogva ne csirkének, hanem kacsának hívja. És aztán így is lett.”

Hálás vagyok a Teremtőnek és a szellememnek, hogy ezt a jelenlegi létet, itt a Kárpát-medencében, magyarnak születve, magyar nyelvet beszélve és magyarul gondolkodva tudom leélni. A leszületésem okát és célját kezdem felfogni és felelősen megérteni.

Kimondottan kitüntetett előny a magyar anyanyelvben felnőni és abban élni. Minden más nemzetiség és nyelv mellett. Mert általa meg lehet érteni az egész teremtés működését, szakralitását, ráadásul az egész univerzumban.

Magyarságom felismert értékét fejlesztve vállaltam eddigi életem során több mozgalomban, folyamatban, szervezetben, valamilyen tisztséget és feladatot. Elemi erővel élt bennem a hit arra nézve, hogy a magyarnak ismert értékrendem alapján, a mindenkori nemzet közjogi, közéleti vagy önkormányzati minőségén a jelenlétemből eredő megnyilvánulásommal segítsek. Így váltam több szervezet tagjává is.

Aztán történt valami. Minden erőfeszítésem ellenére, egyre inkább szembetűnt a másságom. A hatalommal, a politikai szereplőkkel, az intézmények dogmatikus és korrupt módszertanával szemben, az igazságszolgáltatás kivételezéseivel szemben. Minden esetben az ilyen tapasztalatok konkrét személyek viselkedése miatt született meg bennem. Egyre inkább a mértékem az erkölcsi, morális szintre hangsúlyozódott. A történelmi hagyományaink megismerésével aztán két változás is történt. Először rádöbbentem arra, hogy szinte mindent elhallgattak vagy elhazudtak a valóságról. Aztán ezzel együtt egyre erősebben éreztem a kapcsolódásomat és vágyamat a hagyományainkban felismerhető erkölcsi értékrend követésére. Ennek eredményeképpen egyre jobban kisodródtam a közélet, majd a társadalmi és gazdasági élet perifériájára. Itt láttam meg azt, hogy nem vagyok egyedül. Már nagyon sokan élnek az önkéntes emigrációban, önfenntartó gazdálkodóként, kutatóként, művészként.

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában.

Hiszek egy isteni örök igazságban.

Hiszek Magyarország feltámadásában.

De abban nem hiszek, hogy a mai magyar társadalmi viszonyok között, mindez megvalósítható. Abban sem hiszek, hogy elegendő a másságomból eredő emigrációm okán létezésem lekorlátozni, - vagy a megszállóimnak megengedni, hogy lekorlátozza, - és megvárni, hogy végleg megöregedjünk álmaink várásában.

Magyarország lakosságának már csak a negyven százaléka képes a hétköznapi gondolkodásán felül emelkedni, és nemzeti tudatosságát felfogni. Ezen belül is csak további negyven százalék képes ebből eredő értékrendjét gondozni. És csupán tíz százaléka képes érte tenni.

Amíg a kilencven százalék elfogadja, eltűri a megszálló hatalom monopóliumait és az állami szintű korrupciót, addig a felébredettek még sokáig várhatnak. Bár tudom, az idő nem létezik, - ezt is mi teremtjük, - azért mégsem mindegy, hogy mire fordítom azt az életidőt, ami megadatik.

Én nem kívánok kollaboránsként részt venni a nemzet további erkölcsi, gazdasági, társadalmi lezüllésében. Már a szinten tartásban sem. Én nem túlélni akarom az előttem álló létidőt, hanem a saját értékrendem szerint újrateremteni. Mert ebben különbözünk alapvetően a megszállóinktól, a hatalom struktúráját kiszolgálóktól. Mi képesek vagyunk lemondani a hétköznapi tárgyainkról, értékeinkről, - mert bármikor képesek vagyunk újrateremteni az értékrendünkből eredő szükségleteinket, a szerves világot.

A hatalomnak és kiszolgálóiknak ez a legnagyobb ellensége. A hivatalos kommunikáció által eretnekségnek bélyegzett és lealázott egyetemes tudás, az újra teremtés tudása. Az állati tudatosságban és létben tartott tömeg számára, ez tiltott információ. Amíg a kontrollált tömegtudatosság ennek felismerése alatt áll, a hatalom irányíthatja a tömeget. Az emigránsok nem képesek befolyásolni a kontrollált tömegtudatot. Ezt már én is megtapasztaltam a mozgalmi életben. Legjobb szándékunk ellenére sem tudjuk elérni, hogy a tömegtudat felemelkedjen legalább a nemzeti szintre.

Két világ közé szorultam, mert a régibe már nem fogok visszatérni, az újat meg nem teremtettük meg. Úgy jártam, mint Neo a vasútállomáson.

És úgy jártam, mint a fenti mesében a kiskacsa, akit csirkék közt neveltek.

Most jött el tehát a pillanat, hogy újra kifejezzem, hogy ki vagyok.

Bár magyarságom soha nem fogom megtagadni, azért pontosítani szükséges. Mivel minden politikai, vallási vagy intézményi polaritású a hatalom protokollján belül, így semmilyen jelzőt nem használok. Ezzel csak megosztanám az amúgy is megosztott társadalmat.

A megoldásom az, hogy sajátos erkölcsi értékrendem kinyilvánítására törekszem. Így megmarad magyarságom is, megmarad az anyanyelvem is, megmarad az állampolgárságom is. Az elsődleges probléma a fénykereszténységem, az erkölcsi értékrendem és az ősidőkig visszanyúló kultúrám és civilizáció-teremtő képességem elismerése miatt adódott. Azt vártam, hogy a hatalom majd egyszer mindezt nem csak habókosoknak járó megvetéssel eltűri, hanem nemzeti rangra emeli. Ezt már nem várom. Tudom, hogy nem teszi.

Ezért én magam hozom magam megfelelő helyzetbe. Azaz most én lépek. Mégpedig azzal, hogy megvallom magam szkíta nemzetiségűnek. Így megmarad magyarságom is, és a személyes autonómia intézményével, mint nemzetiség megvalósítom az értékrendemből eredő egyéni, közjogi és intézményi feltételeit annak, hogy mire és milyen minőségben fordítom időmet, a még előttem álló létidőben.

Így mindhárman jól járunk. A tömeg is maradhat a saját identitásában. A hatalomnak sem kell tartania attól, hogy radikális változtatásokra törekszem a tömeg tudatosságának emelésére. És én is őszintén élhetem tudatosságom és értékrendem, megalkuvások, kompromisszumok nélkül.

Tehát úgy döntöttem, hogy a baromfiudvar ettől fogva ne birkának, hanem szkítának hívjon. És mint a szkíta nemzetiség tagja, jogomban áll saját hitemet (erkölcsömet) a nemzetiségemre jellemző módon megvallanom, szokásaimat megtartanom, kultúrámat és hagyományaimat ápolnom. Jogom van ennek biztosítására a szkíta nemzetiség keretein belül intézményeket alapítanom és működtetnem. Ez az újrateremtés képessége.

Egyben jogom van arra, hogy mindazokkal, akik ugyancsak megvallják szkíta mivoltukat, saját önkormányzatot alapítanunk és működtetnünk.

Ez már tisztán a szkíta nemzetiségünk hagyomány- és értékrendszerének az ápolása, megélése. És ez azért működőképes, mert semmilyen felületen nem osztható meg. Sem politikailag, sem gazdaságilag, sem társadalmilag, sem intellektuálisan. Ez már érdekszövetség.

Ha hasonló élethelyzetben, tudatosságban vagy, érted a felkínált megoldást. Vizsgáld meg, hogy neked miben tud segíteni egy magasabb minőségű létezésben. Ha elfogadod az én hitvallásom, és szívesen csatlakozol, tedd meg. Jogodban áll a szkíta értékrend nemzetiségként való felvállalása. És jogodban áll választani a létidőd minőségének szintjében.

Én már szkíta nemzetiségű vagyok.

Biztosra veszem, hogy nagyon sokan eddig is azok voltak. Akkor mi az, ami változik?

Az, hogy ez mától nem csupán hagyományunk, értékrendünk, - hanem az újrateremtésünk érdekszövetsége. Szkíta múltunknak és történelmünknek eddig is tudatában voltunk. Mától már élő hitvallásunk, ami a teremtésünk intézménye. Egy magasabb tudatosságból és erkölcsi értékrendből eredő közös teremtést, már nem képes megakadályozni egy alacsonyabb szintű tudatosság. Ez univerzális törvény. Egy alacsonyabb erkölcsű igen, az képes megakadályozni. (Gresham törvény)

De mától szakítunk eddigi tudatossági szintünkkel, eddig a társadalom meglévő intézményi rendszerének keretein belül próbáltuk kifejtenünk szándékainkat. A magasabb tudatosság szintje azt jelenti, hogy az intézményrendszer és annak korlátai felett teremtünk. Egy újat. Mert erre vagyunk szánva, erre vagyunk képesek.

Tudom, ez az első lépés. De ez megtörtént. Te lehetsz a második lépés. Aztán egyre többen lépnek, és az érdekszövetség önálló létező lesz. Új rendszert teremtünk a hagyományaink alapján, a fénykereszténységünk alapján. Fényből teremtünk fényt.

Ha érdekel az utam, és Te is felvállalod nemzetiséged, keress!

Keresésetek mértéke szerint válik láthatóvá az újrateremtésünk eredménye.

Örök hálával:

Nagy Gábor

Németbánya, 2014. január 04.