Az idő tovább gyorsul, és a tudatosságotok növekszik az idővel. El fogtok érni egy pontot, ahol már nem maradhattok az alacsonyabb rezgésekben, és emelkedni fogtok. Ez a változásnak az a pontja, ahova haladtok az első lépések óta. Ez a lehetőség nyitva áll minden lélek számára, aki a Felemelkedésre figyel, és lépéseket tesz, hogy felkészítse magát egy ilyen alkalomra. Ha ezzel tisztában vagytok és emelitek a rezgéseteket, akkor nem lehet olyan ok, ami miatt ne lehetnétek sikeresek. Ez a lehetőség mindig nyitott bármelyik lélek számára, aki felkészült egy ilyen felemelkedésre, és a Vezetői segíteni fogják abban, hogy sikeres legyen.

A Földi ügyek nagy változás alatt állnak, és sok fontos döntést meghoztak, aminek a részletei hamarosan nyilvánosságra fognak kerülni. Bár nem kapott nagy nyilvánosságot, az amerikai állam létrejött és most legális lépéseken megy keresztül az érvényesítés terén. A valuták változása mentén, ami már jócskán előrehaladt, sok ország törekszik átváltani a dollárról, mint a lefektetett pénzalapjukról. A valuták újraértékelésével azonban senki sem fog végeredményben veszíteni, mert megegyezések vannak arról, hogyha ez bekövetkezik, minden embert ellátnak. Azt is megtervezték egy nagyon hosszú ideje, hogy elosztják  az alapokat, amelyek növekszenek és St. Germain védelme alatt állnak. Legyetek biztosak abban, hogy mindenkire figyelni fognak, és az életszínvonalatok jelentősen növekedni fog.

Ez a ciklus változásának a sikeres befejezését nagyon régóta megtervezték, és a Fény hatalmas erői biztosítják, hogy ne történjen beavatkozás. A szabad akarat még érvényben van, ahol az egyének nyugtalanok, de az Emberiségnek, mint egésznek a sorsáról már döntöttek a nagy Lények, akik eonok óta vezetnek titeket. Azt remélték, hogy megfelelő mértékben fogtok fejlődni a felemelkedéshez, és semmi sem változtathatja meg a végeredményt.

Amíg a változások bekövetkeznek, addig némi kellemetlenség lesz, mert amilyen gyorsan ezek végbemennek, az óriási mértékben megnöveli a feladatokat. Így legyetek nyugodtak eközben és tudjátok, hogy az eredmény mindenkinek felemelő lesz. Lesz egy kevés  lemondás, hogy pótoljátok az elveszett időt és sokkal többet fogtok elérni, mint amit feltehetően elveszítetek. Ahelyett, hogy napról napra munkával töltenétek az életeteket, nagyon sok többlet-időtök lesz a saját célotok követésére. Nem fogjátok többé jóformán az összes időtöket a megélhetésre tölteni, és több mint elegendő időtök lesz a saját érdeklődésetek követésére.

 

A Sötétek nagyon jól tudják, hogy a hatalmuk komolyan csökken, és bármivel próbálkoznak, nem lesz nekik megengedve, hogy hatalmon maradjanak. Ismerik a Fény lényeinek ígéretét is, akik nagy sebességgel haladnak előre. A Fény Lényei irányítják most a Föld és a lakosai jövőjét. Senkinek nem lesz megengedve, hogy megzavarja a most folyó fejlődést és a nagy végeredményt késleltesse. Kedves emberei a Földnek, a ti időtök eljött, hogy egy kvantumugrást tegyetek előre és így pótoljátok a visszatartás miatti elvesztegetett időt. A változások hamarosan létrejönnek és megértitek a csodát, amit a jövő tartogat számotokra. Öröm és boldogság lesz, amint megszabadultok a sötétek figyelméből. Maradjatok pozitívak és tudjátok, hogy minden jól alakul és a kedvező változások kezdenek megvalósulni.

 

Sok lélek türelmetlen egy ilyen fontos időben, de várjátok ki az időtöket és tudjátok, hogy hamarosan rengeteg lehetőségetek lesz a Fénynek szolgálni. Sokan már megtalálták az okot és különböző módon szolgálják azt, ami lehetővé teszi annak a kialakulását. Egyszerűen keressetek lehetőségeket segíteni másoknak és az igazságot tenni azt tudva, azokhoz tartoztok, akik készek erre. Az emberek várnak a változásokra még akkor is, ha nem értik a nagyobb szándékot e mögött. Várható, hogy amint a rezgések emelkedése folytatódik, sokan most azt találják, hogy a tudatuk kinyílik. Ez zavartságot okozhat, és ez az, amiben a Fénymunkások segíteni tudnak nekik a helyzet tisztázásával. Bizonyos idő el fog telni, mielőtt a sajtó kikerül a Sötétek ellenőrzése alól, így addig az igazság legjobb forrása az Internetetek lesz. Ezt azonban a Sötétek is használják; de ha intuitívek vagytok, képesek lesztek meghatározni, melyik oldal fogadható el és kinek az üzenetei sugározzák az igazat.  


Tudjátok, hogy ti egy hologramban éltek és ez nem mutatja be az igaz valóságot, ahonnan jöttök. Ez a ti saját művetek és lehetőséget ad számotokra, hogy létrehozzatok a választásotoknak megfelelő környezetet. Olyat, amelyben megtapasztalhatjátok a 3D-s valóságot, amelyben egy gyorsabb fejlődést értek el. Sok szempont élvezhető, de az alacsony rezgési szinten levő lelkek biztosítják, hogy negatív élményeitek is legyenek, amelyek szükséget és szerencsétlenséget hoznak. Ez a két dolog keveréke jeleníti meg a változásokat és minden idők kihívásait. Ti azonban a Fény lényei bravúrosan áthaladtok ezen, és ennek eredményeként jelentősen fejlődtök. Soha többé nem lesznek ilyen kevert élményeitek.


Ami a Földön történik, az teljesen normális egy ilyen ciklus végén, de nem minden vég megy végbe pontosan így. Sikeresen megtanultátok a leckéiteket a nektek adott 3D-s jelenlétben; míg a korábbi civilizációknak ez nem sikerült. Gratulálunk nektek, hogy olyan sok mindent elértetek, sokkal többet, mint amit jelenleg megértetek. Az utazás sokig tartott és fáradságos volt és ti átjöttetek a materializmus tüzén és diadalt értetek el. A tapasztalat jó szolgálatot tett és biztosítani fogja számotokra, hogy jól képzettek legyetek bármilyen jövőbeli kihíváskor.


Sok lélek egész életében együtt élt a káosszal, és mindegyiknek szüksége volt erre. Legyetek biztosak, hogy ezen többé nem kell átmennetek. Csodálkozhattok, miért vállaltátok ezt önként, de mielőtt a Földre jöttetek, tisztában voltatok a rátok váró helyzetekkel. Megértettétek, hogy segítség nélkül többé nem utazhattok át az alacsonyabb dimenziókon, még ha jelenleg nem is vagytok ennek tudatában. Minden életszakaszban volt segítségetek, hogy biztosítsa az életcélotok követését, amivel egyetértettetek, mielőtt inkarnálódtatok. Ez annyira fontos nektek, hogyha nem teszitek ezt meg, akkor ezt meg kell tennetek egy másik életszakaszban. Sok dolog úgy tűnik, hogy véletlenül történik meg, de biztosíthatlak titeket, hogy minden fontos, megtervezett és szükséges a fejlődésetekhez.

 

Ezt az üzenetet a Felsőbb Énemtől kaptam. Szeretettel és áldással távozom, és a Fény ragyogja be a napjaitokat és a teljesség felé vezető utat.  

 

Szeretettel és Fénnyel.

Mike Quinsey. 2016. február 16.

 

Forrás: http://www.earthascends.com/page/492503598