Nyomtatás

 

A Jézus paradoxon

 

Ismerem a teológia tanítását, hogy Jézus megváltotta az emberiséget a bűn fogságából. Számtalan teológus és vallás történész teljes szakmai karrierje erre épül. Tisztelem a munkásságukat, mindazonáltal az eredményt már nem.

Miért?

Mert a forrás, amire építik a logikai levezetésüket, nem megbízható. Igen, az ún. szentírásról beszélek. Amit Niceában, 325-ben a zsinat keretében rögzítettek. Az első ellentmondás ezzel kapcsolatban az, hogy a zsinatot, az akkori római politikai célból hívta össze Constantin császár, - és nem maguk a keresztények. Igaz, addig nem beszélhetünk kereszténységről sem, hanem Jézus híveiről, vagy tanításainak követőiről. Tehát egy politikai célból, az addig fellelhető nagyjából nyolcvan evangéliumból irányítottan kiválasztott négy evangélium felhasználásával és egy átreformált nézőponttal készült politikai mű lesz az egyházi teológia alapja. És még ma is az. Elsődlegesen ezért nem megbízható.

Másodlagosan pedig a nyelvezete, a szemlélete okán. Ugyanis egy másik, megelőző üdvtörténelmi kor szellemiségével felülírja az aktuális, jelen üdvtörténelmi kor filozófiáját. Az üdvtörténelmi korok léte, nem lehet kérdés. És az sem, hogy milyen elnevezésűek és szerepűek. A jelenlegi kor, a Kegyelem kora. Ezt megelőzően volt a Törvény kora. Ismert Mózes ez irányú szerepe benne. Jézus leszületésével kezdődött a Kegyelem kora, és megváltoztatta a korábbi, a törvényre hivatkozó társadalomtudatot. Azaz, megszüntette a büntető Isten képét, a Kegyelmet adó Isten képévé. Ebből a nézőpontból eleve ellentmondás az a teológiai alapkő, amely szerint Jézus, a kereszthalálával megváltotta az emberiséget az eredendő bűntől. Ha kegyelem van, nincs eredendő bűn!

A szándékosan kihagyott hetvennyolc evangélium tartalma, - és Jézus Urunk mai szellemi tanításai, üzenetei szerint is, - Ő nem azért jött, hogy megváltó legyen. Azért jött, hogy tanítsa és példájával mutassa, hogy nincs eredendő bűn! Csak a Szeretet, mint elsődleges és legnagyobb erő a teremtésben, - vezesse az emberek tudatosságát a létezésükben. Az eredeti szövegekben persze találunk egyéb fontos információkat is, - ami akkor is, és ma is kínos, - a hatalom galaktikus hierarchiájáról, szereplőiről és módszertanukról. Mert tanítja és gyógyítja (Keresztelő) Szent Jánossal az emberekbe beépített titkos implantátumokat, és a hamis programokat. Ettől gyógyulnak, szabadulnak fel az emberek, - a korábbi, manipulált egészségük és életkörülményeikből. És ez magyarázza azt, hogy a kiszabadultak tömegesen követik Őt, és nem hajlandóak visszatérni balga rabszolgaként a korábbi fogva tartóik közé.

Ha nincs eredendő bűn, - sőt manipulált életfilmek, élethelyzetek vannak, - akkor a manipulációk okán a karma törvénye sem érvényes, Azaz, nincs karma!

Akkor mitől kéne megváltania bárkinek is az emberiséget?

Tehát az egész teológiai program egy érvénytelen axiómára épült. Nincs Bűn! Nincs mitől megváltódni. Ami van, az írástudók (farizeusok), és galaktikus gazdáik általi tudatmanipuláció, fizikai és lelki fogva tartás. Ezt még megfejelni Jézus Urunk munkásságának a kiferdítésével….

De akkor mi a paradoxon?

Az ellentmondás nem önmagában a fent leírtakból következik. Ez nem ellentmondás, csak egyszerű csalás. Mágiával, előre megfontoltan, csoportosan és folytatólagosan (kriminalisztikai fogalmak szerint) elkövetve.

A paradoxon az, hogy Jézus soha nem beszélt megváltásról, és főleg nem mondta, hogy majd Ő tehelyetted megteszi! Arról beszélt, hogy az írástudók által kinyilatkoztatott kollektív bűnösség nem létezik.

És a történelem Nicea óta mit írt be az emberiség kollektív tudatába? Az elmúlt kétezer év során több milliárd hívő erősítette és tartotta a kereszthalál programját. Ez egy óriási program, a kollektív tudatban. Nem véletlen, hogy a középkorban, ez a legfontosabb tudatmanipuláció tárgya.

Királyok, a papság és ennél fogva a hívők is a Szent Kereszt Hitében vallják meg önmagukat, fenntartva ezt a kollektív tudatban. Ezzel egyidejűleg a megváltás is bekerült oda. Tehát Jézus Urunk eredeti tanításával ellentétesen, a megváltás fogalma és intézménye meghatározta mindenkor, és meghatározza ma is a kereszténység létét.

A mai kor, főként az utóbbi tíz év, világméretű változásoknak ad teret és időt. Megjelent az éber, személyes tudatosságunkban mindaz, amiről kétezer éve Jézus, Szent János és az apostolok is tanítottak. Nyilvánosságra kerültek a Sötét Nemesség, a háttérhatalom létét, módszertanát és hatását bemutató dokumentumok. Tudunk a titkos űrprogramokról.

Tudunk, egy gyarmatosító földönkívüli fajról, és tizenötezer éves megszállásáról. Tudunk az implantátumokról, a tudat manipulációról. És érzékeljük a Föld változásait, amely azt mutatja, hogy továbblép egy magasabb létsíkba. Tudunk arról, hogy a felszíni emberi faj egyedei, egyéni választásuk szerint, szintén választhatják a magasabb szintű létezést. Mindez visszahat az egyéni, és az a kollektív tudatosságunkra. A háttérben rengeteg civil szervezet, katonai, pénzügyi vezető, és a szakadár civilizációkban élő és dolgozó mérnök, katona dolgozik együtt, a felszabadulásunkon. Hogy az évezredek óta tartó megszállásnak vége legyen. Ez zajlik most.

Tehát a megváltásunk zajlik most, amiben mindannyian részt veszünk. Ha cinikus lennék, azt mondanám, kedves teológusok, ugye ez a megváltás?

A paradoxon tehát az, hogy a kétezer éve „tanított” megváltás nem történt meg! Az most zajlik!

És a Fény Galaktikus Konföderációja, és Jézus Urunk (mai nevén: Sananda) mosolyogva nézi a földi eseményeket……